|
2012. május 18. péntek, 06:36 |
|
Címkék: családtörténet | II. világháború | metodika | személyes történelem 2012-ben is folytatjuk Történelemtanítás a gyakorlatban című cikksorozatunkat elsőként Bánki István írásával: „A családok általában a jelenben élnek, a gyerekek, a fiatalok nem annyira a múlt, mint inkább a jelen „meséi”, történései iránt érdeklődnek. Másrészt viszont – akár csak az utóbbi évek irodalmi irányait, regénytermését elnézve – kijelenthető, hogy van, megélénkült az érdeklődés a családi múlt, ebben az értelemben személyes történelem iránt. Ez az érdeklődés azonban inkább már a felnőtt gondolkodáshoz, identitáskereséshez kötődik. Addigra viszont az információk egy része már csak nehezen érhető el vagy teljes egészében feledésbe merül.”
|
|
Bővebben...
|
|
|
2012. május 18. péntek, 06:34 |
|
Címkék: vélemény Ha kilépek az esztergomi Dobó Katalin gimnázium kapuján és jobbra fordulok, légvonalban kb. egy kilométerre – már a szlovák oldalon – magasodnak a Kovácspataki-hegyek. Csenevész tölgyessel borított dombok inkább, hiszen magasságuk nem éri el a 400 métert sem, optikailag mégis fenséges a látvány, mert sziklás oromzatukkal közvetlenül a Duna fölé emelkednek.
|
|
Bővebben...
|
|
2012. május 15. kedd, 21:06 |
|
Címkék: tévhitek | vélemény „…a tévhitkutatás jóval több, mint érdekességekre való rácsodálkozás, még ha kétségtelenül lehet a témának egy bulvár-szintje is, elképzelhetők a történelmi tényekkel kapcsolatos oknyomozások kereskedelmi tévék csacska magazinműsorainak színvonalán is. Hahner Péter és mások könyvei azonban arra mutatnak rá, hogy a dolgot érdemes sokkal komolyabban venni, akkor is, ha a tévhitek leleplezései nagyon is olvasmányosak, helyenként kifejezetten szórakoztatóak lehetnek, pontosabban kell, hogy legyenek.” (dr. Fazekas Csaba)
|
|
Bővebben...
|
|
2012. május 15. kedd, 16:39 |
|
Címkék: érettségi | internet | média | történelemtanítás Az eddigi legnehezebb feladatsornak véli egy történelemtanár az idei emelt szintű írásbeli történelem érettségit, például azért, mert jóval kevesebb forrás mellett konkrétabb fogalomhasználati, forrásismereti és elemzési képességet vártak el az érettségizőktől. Míg a Történelemtanárok Egylete is úgy látja, most tényleg nehezebb dolguk volt a végzősöknek, a feladatlapot összeállító bizottság elnöke viszont azt mondja, egyetlen felvetést sem kaptak arra vonatkozóan, hogy a feladatsor túlságosan nehéz volt, vagy túlnyúlt volna a követelményrendszeren. (Valkai Nikoletta, Index.hu)
|
|
Bővebben...
|
|
2012. május 08. kedd, 22:03 |
|
Címkék: történelemszemlélet | vélemény „Diákjaim 2012 májusában egy történelemversenyen való részvételükért jutalmul parlamenti látogatáson vehettek részt.” Miklósi László élménybeszámolója egy jutalomlátogatásról az Országházban.
|
|
Bővebben...
|
|
2012. május 08. kedd, 18:55 |
|
Címkék: érettségi | média | történelemtanítás Politikai-ideológiai csatározások színtere lett az érettségi, az új Nemzeti Alaptanterv, történelmi események és szépirodalmi művek tanítása. A Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint elfogadhatatlan lenne, ha a magyar politikai elit beleszólna a tanárok munkájába. (Zubor Zalán HVG)
|
|
Bővebben...
|
|
2012. április 17. kedd, 12:42 |
|
Címkék: családtörténet | dokumentumfilm | metodika | személyes történelem A TTE honlapján található 24 életútinterjú közül 2010-ben négy történetből készült rövidfilm animációs, illetve hagyományos eljárással. Az interjúkat diktafonnal vettük fel, mert ez a filmfelvételnél alkalmasabb eszköz az őszinte, meghitt, hosszú beszélgetésekhez. Akadtak olyan idős interjúalanyaink, akik még fényképet sem hagytak magukról készíteni, nemhogy filmet. A 24 történetből kiválasztott négy esetében fontos szempont volt, hogy mennyire készültek, maradtak családi fényképek interjúalanyaink gyermek- és fiatalkorából, az 1920-as, 30-as évekből. Falusi és szegényebb családokban akkoriban alig készültek fotók, tehetősebb, városi, értelmiségi családokban pedig nem egy esetben a háborús menekülések során semmisültek meg a képek.
|
|
Bővebben...
|
|
2012. április 23. hétfő, 13:41 |
|
Címkék: Bonyhád | dokumentumfilm | Horthy-korszak | II. világháború | személyes történelem Negyedik rövidfilmünk Néray Vilmos életét kíséri végig. Szó esik, Bonyhádról, iskoláról, katonaságról, háborúról és persze a családról is. Az oldalon megtalálható egy szöveges részlet az interjúból, A teljes interjút itt töltheti le (pdf, 74 oldal, 4,28 MB)
|
|
Bővebben...
|
|
2012. április 20. péntek, 10:40 |
|
Címkék: Debrecen | dokumentumfilm | személyes történelem Animációs rövidfilmünkben Szász Ilona életét ismerhetjük meg. Tősgyökeres Debreceni család révén sajátos szemszögből kísérhetjük végig a város átalakulását. Már korábban megjelentettünk egy részletet az interjúból, a teljes cikk itt tekinthető meg (51 oldal, 2.6 MB pdf).
|
|
Bővebben...
|
|
2012. április 18. szerda, 11:35 |
|
Címkék: családtörténet | dokumentumfilm | személyes történelem | Szentendre Következő rövidfilmünkben Mervó Sándor beszél gyerekkoráról, fiatalságról, szikvízüzemről és a családjáról. 1923-ban született Szentendrén, műszerész lett és 49 évig élt házasságban. Honlapunkon korábban megjelent egy részlet az interjú szöveges változatából. A teljes interjút itt töltheti le: mervo_sandor.pdf (86 oldal, 3,3 MB).
|
|
Bővebben...
|
|
2012. április 17. kedd, 07:02 |
|
Címkék: családtörténet | dokumentumfilm | Horthy-korszak | személyes történelem Rövidfilm az 1919-ben született Horváth Emma gyerekkoráról. Emma néni gyermekkorát uradalmi pusztában töltötte Somogy megyében, és csak 18 évesen került Pécsre. Itt él máig, a film készítésekor 91 évesen, idősek otthonában. Az Emmi nénivel (Tooth Vilmosné sz. Horváth Emma) készített interjú teljes írásos változatát már korábban megjelentettük.
|
|
Bővebben...
|
|
2012. április 16. hétfő, 12:55 |
|
Címkék: civil | NAT | oktatáspolitika
A Történelemtanárok Egylete közgyűlése 2012. április 14-én elfogadott állásfoglalása.
|
|
Bővebben...
|
|
2012. január 19. csütörtök, 04:58 |
|
Címkék: beszélgetéssorozat | klub | meghívó | pedagógia | pedagógusképzés | történelemtanítás Kipattan a frissen végzett történelemtanár az egyetem homloka mögül, teljes fegyverzetben: felvértezve tudással, pedagógiai és módszertani ismeretekkel. Lendületesen indul az osztályterem felé, repíti a tudat, hogy tudja, mi az applikációs sorozat, a bemeneti szabályozás vagy a műveltségtartalom. Mi baja történhet? Például, hogy megbotlik a küszöbben...
|
|
Bővebben...
|
|
|