| Magyar hadtörténeti emlék megújulását támogatja az EU |
|
|
|
| Hírek - Hírfigyelő |
| 2010. június 17. csütörtök, 01:00 |
|
Most 2010-ben, csaknem 20 évvel azután, hogy a hajó megmenekült a pusztulástól, az Európai Unió támogatásával végre megvalósul az áhított cél, és a hajó felújítva új életre kel. A Zoltán Gőzös Kh. Alapítvány és a Hilltop Neszmély Zrt. a neszmélyi önkormányzat támogatásával „Integrált turisztikai attrakció-fejlesztés Neszmélyen a bor és a hajózás jegyében” című pályázata keretében nyerte el a szükséges forrásokat. A Duna ősidők óta kitűnő közlekedési útvonal, utazni, szállítani gazdaságosan lehet rajta és a harcok sem kerülték el. A magyar királyok is felismerték ezt a lehetőséget, és kereskedelmi flottáik mellett, ha úgy hozta a szükség, időről időre hadiflottákat is építettek a hatalmas folyamon. 1867-től a Monarchia vezetése is belátta, szüksége van egy dunai hadiflottára. A Monarchia tengeri hadiflottájának parancsnoka, Wilhelm von Tegetthoff admirális (1827-71) „monitor” típusú hadihajók építését javasolta. Ez az akkoriban igen modernnek számító hadieszköz az USA-ban 1862-ben szolgálatba állított USS MONITOR-ról kapta a nevét, amelynek jelentése: őrző, figyelő. A Monarchia (és egyben Európa) első két folyami
monitora, a MAROS és a LEITHA 1870-ben kezdett épülni az „Első Magyar
Pest-Fiumei Hajógyár Rt”-nél. 1871-ben került vízre és 1872-ben állt
szolgálatba. Az eredeti hajótest az 50 évnyi katonai szolgálata során
többször átépült. Az I. világháborút gyakorlatilag végig harcolta.
1920-ban leszerelték és a lecsupaszított hajótestet árverezésre
bocsátották, amelynek során a „Dunakotró és Gőzhajózási Vállalat” vette
meg, amely 1928-ban elevátorhajót épített belőle, mely 1928-92-ig állt
szolgálatban. A hajótest mindvégig megmaradt eredeti formájában. 2006-ban a „Zoltán Gőzös” Közhasznú Alapítvány
vállalta, hogy megszervezi és lebonyolítja az öreg hadihajó
helyreállítását. Erre a fent említett, 2008-ban kiírt és 2009-ben
elnyert pályázat sikerével nyílt lehetőség. A hajó a neszmélyi Szent
Ilona öbölben létrehozott Hajóskanzenben kerül bemutatásra, mint annak
egyik fő attrakciója. A felújítást követően a hajó az 1887-93 közötti
állapotában kerül helyreállításra, visszakapva a teljes felépítményét,
ágyúit, szórólövegeit. A hajótest belsejében létrejön egy állandó
kiállítás, amelynek célja a korabeli hadihajós élet bemutatása,
elsősorban tárgyi és kisebb részben írásos emlékekkel. A LAJTA
monitorhajó teljes egészében bejárható és "megérinthető" lesz, olyan
működő berendezésekkel is rendelkezik majd, amelyek lehetővé teszik a
korabeli napi hajósfeladatok, és haditengerészeti tevékenységek egyes
elemeinek bemutatását és kipróbálását (lövegtorony-forgatás, kötélcsörlő
használata, mentőcsónakok evezése, vitorlázása, kormányzása, stb.) A
múzeumhajó önerejéből nem lesz képes a helyváltoztatásra, viszont
vontatható, és ez által Budapesten és nagyobb városokban időszaki
kiállításként megtekinthető lesz a nagyközönség számára. |