|
Címkék: közélet | meghívó | társadalomismeret A Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézete 2011/12-ben is folytatja az 1993-ban megkezdett Tárcatükör a Közgázon című szakmai, közpolitikai beszélgetéssorozatát, amelynek célja a magyar kormány szakmai tevékenységének és a tárcák működésének, főbb feladatainak bemutatása elsősorban a politikatudományt tanuló diákoknak, közgazdászhallgatóknak.
Ezzel a sorozattal szeretnénk hozzájárulni diákjaink gyakorlatiasabb felkészítéséhez és tájékozottságuk növeléséhez, valamint szélesebb értelemben a kormány és az állampolgárok viszonyának tárgyszerűbbé tételéhez.
A beszélgetőpartnerek: a tárca vezetője és a szervezők által felkért ellenzéki országgyűlési képviselő. A vitavezető az Intézet szakmai szempontjait képviselő személy, idén Török Gábor BCE PTI.
A rendezvény tartalma
A Tárcatükör segíti az egyetemi oktatást és egyfajta szakmai gyakorlat, kutatási ösztönzés a diákok, oktatók számára, ezért a minisztérium munkájának, döntéshozatali rendszerének, kormányzati helyének és politikai, társadalmi kapcsolatainak bemutatását jelenti. Az adott tárca minisztere és az ellenzéki politikus az első részben válaszol a műsorvezető kérdéseire, majd a második részben a közönség helyben – csakis írásban - feltett kérdéseiről beszélgetnek, vitatkoznak a vendégek.
A Tárcatükör helyszíne: BCE Központi Épület III. előadó (IX. Fővám tér 8.)
A Tárcatükör időpontja: az alábbi csütörtöki napokon, 17 órától kb. 19 óráig (16.50 után már nem biztosítható a terembe a belépés).
A rendezvény nyitott más egyetemek hallgatói, a társadalmi szervezetek és az újságírók előtt is. Az újságírók, szerkesztőségek akkreditációja írásban, a rendezvény előtt 72 órával bezáróan a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
email címen lehetséges.
A Tárcatükör programja:
|
Időpontok: csüt. 17.00
|
Miniszter
|
ellenzéki képviselő
|
|
2011. november 3.
|
Fellegi Tamás NFM
|
Scheiring Gábor LMP)
|
|
2011. november 24.
|
Hende Csaba HM
|
Iváncsik Imre (MSZP)
|
|
2011. december 1.
|
Navracsics Tibor KIM
|
Gaudi Nagy Tamás (Jobbik)
|
|
2012. február 16.
|
Pintér Sándor BM
|
felkérés folyamatban
|
|
2012. február 23.
|
Matolcsy György NGM
|
felkérés folyamatban
|
További lehetséges időpontok: 2012. március 1., 2012. március 22., 2012. március 29., 2012. április 5., 2012. április 12., 2012. április 26., 2012. május 3., 2012. május 10.
Kapcsolódó cikkek |