Címkék: közoktatás | oktatáspolitika

„A kérdés drámai módon is megfogalmazható: képesek leszünk-e létrehozni a mindenki számára optimális fejlesztést nyújtó iskolarendszert, vagy maradunk a nyílt és látens diszkriminációt, szegregációt megvalósító, gyenge eredményeket produkáló, tehetségeket pazarló iskolarendszernél.” (Nahalka István)

Nincs egyetértés a szakmában abban a kérdésben, hogy szükség van-e az iskolarendszer változtatására. Volt törekvés egy hat plusz hatos rendszer kialakítására, átfogó és részletes koncepció nem tartozott hozzá, sőt sokak szerint a liberális vezetésű oktatásirányítás "suttyomban" szerette volna megoldani, a NAT átszabásával, a nem szakrendszerű oktatás kiterjesztésével, de ezek a törekvések vagy teljesen eredménytelenek maradtak, vagy most láthatjuk az eltüntetésüket. A közoktatási törvény koncepciójának tervezete nem ír alapvető változtatási szándékról. Úgy tűnik, a nyolc évfolyamos általános iskola, mint alaprendszer, a háromféle középfokú oktatás a jellemzően négy éves gimnázium, a szintén négy éves szakközépiskola és a szakiskola három éve is változatlan struktúrát jelent. Ez utóbbit, mármint a hároméves szakiskolát azért sorolom ugyanúgy a változatlanságok közé, mert az oktatáspolitikai szempontból állítólag progresszív, valójában koncepciótlan, lépéseit tekintve pedig sokkal inkább konzervatív szocialista oktatáspolitika már 2009-ben "visszaminősítette" a szakiskolai képzést tanoncképzéssé az alternatív szakképzés lehetőségének bevezetésével. Most az történik pusztán, hogy a már vallottan konzervatív oktatásügyi vezetés kodifikálja, kiteljesíti azt, amit a szocialisták elkezdtek.
A hat- és nyolcévfolyamos gimnáziumi képzési forma is marad, azzal az érdekes fejleménnyel, hogy a törvény arra törekszik, ezek a tehetségnevelési céllal fenntartott iskolák magasabb követelményeknek feleljenek meg.

Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy más, az iskolarendszert érintő változás ebben a tervezetben nem található. És ez a baj.

Mert változtatásokra lenne szükség. Nem az iskolai évfolyamok rendszerének funkciók szerinti belső tagolásával kapcsolatban. Nem az x + y vitákat kellene felmelegíteni (nekem legalábbis tele van velük a hócipőm). Sokkal fontosabb kérdések merülnek fel.
A legfontosabb a komprehenzivitás. A kérdés drámai módon is megfogalmazható: képesek leszünk-e létrehozni a mindenki számára optimális fejlesztést nyújtó iskolarendszert, vagy maradunk a nyílt és látens diszkriminációt, szegregációt megvalósító, gyenge eredményeket produkáló, tehetségeket pazarló iskolarendszernél, és utóbbi esetén képtelen lesz az ország megoldani súlyos feladatait. Az esélyegyenlőtlenségek jól érzékelhető, jelentős csökkentése nem egy karitatív tevékenység, nem az elesett rétegek számára való valamifajta juttatás, hanem az egész ország elemi érdeke. Ma már a nemzetközi vizsgálatok eredményei brutális módon hitelesítik azt az értékelést, hogy az esélyegyenlőtlenségeket túlzottan jelentős mértékben konzerváló iskolarendszerek nem rendelkeznek jó eredményekkel, nem hatékony az oktatási tevékenységük.

Az esélyegyenlőtlenségek csökkentésének feladata nem döntően iskolarendszeri kérdés, bár az is. Magam nem tudok azonosulni azzal az oktatáspolitikai iránnyal és szakmai gondolkodásmóddal, amely szerint az esélyegyenlőtlenségek döntő oka a szegregáció. Ha máról holnapra megszüntetnénk a szegregációt, és az ország összes közoktatási intézményében, azon belül minden tanulócsoportban biztosítanánk a heterogén társadalmi összetételt, attól az esélyegyenlőtlenségek helyzete, vagyis az, hogy a tanulók eredményei szélsőséges mértékben összefüggnek a szocioökonómiai státusukkal, egy jottányit nem változna. Mitől változna? Attól, hogy mostantól együtt neveljük őket? Az esélyegyenlőtlenségek okai ennél mélyebben vannak.

Ez nem azt jelenti azonban, hogy a szegregáció jó dolog. Jaj, dehogy jó! A szegregáció is szerepet játszik abban, hogy eredményeink általában véve nem kielégítőek az elvárásainkhoz és a lehetőségeinkhez képest. Mert a homogén tanulócsoportok nem ideális terepek a társas összehasonlítás, az önértékelés fejlődése szempontjából, a tanulók optimális tanulási környezetét valószínűleg sokkal inkább a heterogén összetétellel lehet jól biztosítani. Továbbá: ha elválasztjuk egymástól a társadalmi csoportokat, azzal kódoljuk a későbbi egyet nem értést, az előítéleteket. Nem tanulnak meg egymással kommunikálni, együttműködni a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó tanulók. Ez életveszélyes a társadalom integrációja szempontjából.

Vagyis az esélyegyenlőtlenségek kérdése csak egy kisebb részben függ össze a szegregációval, de összefügg, ezért vannak iskolarendszeri vonatkozásai is. A komprehenzív iskolarendszer kiépítése lenne a megoldás. Most csak nagyon röviden: egy legalább 10 évfolyamban egységes, általános képzést nyújtó oktatásra lenne szükség, amelyben az egységesség nem azt jelenti, hogy az egyéni igények, a sajátos fejlesztés szükségletei nem kapnak szerepet, sőt. Ma a magyar iskolarendszer az eltérő igényeket a szegregációval akarja kielégíteni. Olyan rendszerre lenne szükség, amely erre képes az egységesség keretei között is. Együtt tartani minél hosszabban, együtt nevelni a gyerekeinket, és ebben a rendszerben kell tudnunk megtalálni, miképpen lehet mégis személyre szóló, differenciált a nevelés, az oktatás. Ennek "technológiáját" a pedagógia ma már ismeri. A cél az, hogy mindenki megkapja műveltségben, tudásban, kompetenciákban azt, amire az életben szüksége van, és innen kezdve pedig a lehető legdifferenciáltabb módon a lehető legnagyobb különbségek alakulhassanak ki. A PISA azt méri, ami az első "csomagban" van. A második "csomag" viszont nagy segítséget jelent az első érvényesüléséhez is.

Ezt tartom a legnagyobb iskolaszerkezeti kérdésnek. Meg kellene csinálnunk a tíz évfolyamos, egységes, általános képzést, arra épülhetne egy érettségi felé, illetve szakképzési irányba vezető út.

Igen, én nem értek egyet azzal, hogy a szakképzés kezdődhet 14 éves korban. De ezt szeretném egy mások bejegyzésben részletezni.

Ahogyan az iskolarendszer és a tehetségnevelés kérdését is egy későbbi posztban szeretném tárgyalni.

Figyelem: A szemlézett cikkek minden esetben a szerző(i)k véleményét tükrözik, és nem feltétlenül a TTE álláspontját.

• Az iskolarendszer bebetonozása (eredeti írás Nahalka István blogján)