| „Elvtársak! Megszületett a Magyar Szocialista Párt!” |
|
|
|
| Történelem - 1989 (források) |
| 2009. október 12. hétfő, 01:00 |
|
Október 6. és 8. között tartotta XIV. Kongresszusát az MSZMP, amelynek második napján megalakult a Magyar Szocialista Párt. A szokásos források és elemzések helyett erről most a reformköri mozgalmak dokumentumaiban föllelt napi tájékoztatókból és kiáltványokból készült válogatással emlékezünk meg. Kivéve azt az érdekes esetet, amikor is a SZER debreceni tudósítója a magyar szerkesztőség üzenetrögzítőjére mondta rá töredékes beszámolóját egy ezzel kapcsolatos, rendhagyó megmozdulásról:
Napi tájékoztatók a kongresszusról (pdf) Megszületett! (tagtoborzó felhívás, pdf) Az ősz folyamán a magyar kormány több lépést is tett az elsősorban Romániából, folyamatosan érkező menekültek helyzetének rendezésére. Még szeptember közepén jóváhagyott egy, a BM Menekültügyi Hivatala által előterjesztett intézkedési tervet a befogadó állomások és környezetük rendjének védelmére. Október 4-én Gál Zoltán belügyi államtitkár megállapodást írt alá Genfben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával, amelynek értelmében az megnyitotta irodáját Budapesten, és anyagi támogatást nyújtott a menekültek magyarországi letelepítéséhez. A Menekültügyi Főbiztosság október 9-i VB-ülésén felszólaló Varga István genfi nagykövet már a 20 000 menekült súlyos problémáinak humanitárius megoldásáról számolhatott be, és egyben besöpörhette a magyar kormánynak kiosztott nemzetközi dicséreteket is. A BM Menekültügyi Hivatal intézkedési terve (pdf) Varga István genfi nagykövet felszólalása (pdf) Az aradi vértanúk kivégzésének 140. évfordulóját a határ mindkét oldalán feszült várakozás előzte meg. Mivel napokkal az esemény előtt szárnyra kaptak olyan hírek, hogy Aradon a börtönből frissen kiengedett köztörvényes bűnözők verekedést fognak provokálni (ezt az állambiztonság napi operatív jelentése is megerősítette), illetve, hogy a román kormány, provokációtól tartva, nem engedélyezi a hivatalos megemlékezést, az ellenzéki pártok és civil szervezetek (MDF, SZDSZ, FIDESZ, Erdélyi Kör) eleve csak a határig mentek el, és ott tartották meg rendezvényeiket. A román hatóságok végül csak a bukaresti magyar nagykövetnek engedélyezték, hogy magánemberekkel koszorúzzon Aradon. A rossz előjelek ellenére mégis útra kelő több száz magánszemélyt pedig többórás várakozásnak, faggatásnak és személyi motozásnak vetették alá a román határőrök, hogy aztán egy-két kivétellel valamennyiüket visszafordítsák a határról. Napi operatív jelentések a megemlékezésről (pdf) A SZER összefoglalója az eseményekről (pdf) Az előző győztes öngyilkossága miatt tartott hároméves szünet után viszont nagy várakozások közepette megválasztották Magyarország 1989-es, civilben mellesleg régésznek készülő szépségkirálynőjét. A versenyt, amelynek résztvevőire minden magyar állampolgár telefonon leadhatta szavazatát, a Telesport közvetítette egyenes adásban. A szokásos felvonuláson kívül az aspiránsoknak egy háromperces kis produkcióval kellett szórakoztatniuk a nézőket. A végeredménnyel, sőt magával az élő közvetítés tényével sem értett mindenki egyet, amint az a TV2-höz küldött üzenetekből is kiderül. A Kossuth Rádiónak adott interjújából pedig az, hogy az új szépségkirálynő nem szeret mosogatni.
A Kossuth Rádió interjúja a győztessel (pdf)
További dokumentumok 1989-ből az OSA Archivum honlapján » 1989 dokumentumai a TTE honlapján » |