Hirdetés
Legyen nyilvános a NAT-vita! PDF Nyomtatás E-mail
TTE - Morzsák
2012. február 17. péntek, 15:50

Címkék: civil | közélet | NAT | nyílt levél | oktatáspolitika

A HAT nyílt levele Hoffmann Rózsának.

Tisztelt Államtitkár Asszony!

Nagy örömmel olvastuk az államtitkárság portálján, hogy a Nemzeti Alaptantervről konferenciasorozat indul. A programajánló szerint ez a fórumsorozat átfogó tájékoztatót kíván nyújtani a szakembereknek. Élve a lehetőséggel, hogy a NAT-tal kapcsolatosan a roadshow keretében szekcióülések is lesznek, kérjük szíves felvilágosításukat, hogy mely helyszíneken, milyen időpontokban tudnának helyi aktivistáink – az érdemi munka és az aktív párbeszéd érdekében – azokba bekapcsolódni. Annak érdekében, hogy az „intézményvezetők, a pedagógusok megismerjék az alaptanterv tervezetét, felkészüljenek a változásokra, s hogy feltehessék kérdéseiket, elmondhassák észrevételeiket, javaslataikat”, mindenképpen célszerűnek látnánk, ha az állomások helyét és időpontját közkinccsé tennék. Kérjük mindezt azért, mert honlapjukon 2012. február 15-én 14.15-kor, az első rendezvény kezdő időpontja után negyedórával jelent meg a hír, amely a következő, másnapi találkozónak már csak a helyszínéről ad tájékoztatást. A további lehetőségekről – mert reméljük, nemcsak ez a két alkalom volt a konzultáció – és a bejelentkezés módjáról azonban nem szerepel az idézett oldalon információ.

Várjuk – a helyek és időpontok megadásával – mihamarabbi szíves válaszukat:

A HAT – Hálózat a Tanszabadságért nevében:

Miklósi László

a Történelemtanárok Egyletének elnöke


 

Frissítés:

A NEFMI Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinet (Dr. Szantner Viktor kabinetfőnök) válaszlevele (pdf)