Címkék: civil | közélet | oktatáspolitika | történelemszemlélet

A hiteles tanítás, a tanári autonómia, szakmai meggyőződésének megjeleníthetősége egy valódi pedagógusnak éppen annyira szükséges, mint a levegő. Ha nincs, megfulladunk. (Miklósi László TTE-elnök beszéde a Hálózat a Tanszabadságért december 19-iki tüntetésén)

Kedves Barátaim!

A rendszerváltáskor álltam itt utoljára. Akkor a Bős-nagymarosi vízlépcső ellen tüntettünk, a Dunát védtük. 1988-ban boldogan, fennhangon követeltünk demokráciát, többpártrendszert. Tanárként a pártállam ellenében független szakszervezetet, majd autonóm tanáregyletet alapítottunk.

Boldogok voltunk, hogy megszabadulhattunk a kötelező (párt)állami ideológiától. Alapvetőnek tekintettük a tanítás szabadságát. Rendszert váltottunk, új világ kezdődött.

Még 1987-ben figyelmeztetett akkori igazgatóm: rossz társaságba keveredtem.

A bűnöm annyi volt, hogy olyan kollégák mellé ültem le beszélgetni, akik korábban a nem működő iskolai KISZ-szervezet megszüntetését javasolták.
Napjainkban ismét több helyről hallom: a tanári szobában nem célszerű egyes kollégák előtt „kényes kérdésekről” beszélni.

Kérdésessé válhat a szólásszabadság az iskolában több mint 20 évvel a rendszerváltás után?

Lidérces álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ismét ide kell jönnünk, most mégis itt vagyunk.

*

Taníthat-e egy tanár szakmai meggyőződése szerint?

1. Természetesen igen, ez alkotmányos jogunk – vallhattuk évtizedek óta.
2. De alkotmányos jog-e ezután tanítás szabadsága?

Az Alaptörvény alapján a köznevelési törvény szabja meg a tanítás szabadságának kereteit.

A történelemtanárokat kínos helyzetbe hozza, hogy az Alaptörvény preambuluma – amelyen a köznevelési törvény is alapul – a történettudomány által igen vitatható állításokat rögzít. Ugyanakkor a Nemzeti Hitvallás nem normatív erejű. Erre jogszabály nem épülhet (a köznevelési törvény s annak rendeletei sem), és a tankönyveknek sem ebből kell kiindulni.

A köznevelési törvény első látásra biztosítja az állami és települési önkormányzati nevelési-oktatási intézményben e jogot. „Az ismereteket, a vallási, világnézeti információkat tárgyilagosan, sokoldalúan kell közvetíteni, a teljes nevelésoktatási folyamatban tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus vallási,világnézeti meggyőződését…”

A részletek azonban mást mutatnak:

A törvény preambulumában kiemelten jelenik meg a hazafias nevelés szükségessége.

• Minek alapján ítélik majd meg, hogy kellően hazafias-e a nevelés?
• Kinek van, kinek lesz joga erre?
• Objektíven mérhető-e a hazafiság?
• Mi történik azzal a tanárral, akinek a munkáját nem ítélik hazafiasnak?
• Ismét honvédelmi ismereteket tanulnak majd a gyerekek?
  • Visszajönnek a honvédelmi napok?
• Vajon diákjaink megint ugyanabból, a mindenkinek kötelező tankönyvből tanulják a kötelező/elvárt értékeket?
  • Ki jelöli majd ki a netán egyetlen tankönyv kötelező értékrendjét?

A köznevelési törvény előírása alapján ezután az igazgató felel a nemzeti és iskolai ünnepek munkarendhez igazodó, méltó megszervezéséért is.

A holokauszt- vagy a Trianon-emléknap esetében mi a méltó?

• Lehet, hogy „hazafiság- és méltófelelősök” döntenek erről?
• Vagy kellő belátással: öncenzúrával kell megoldani ezt a feladatot?

Az igazgató felel a pedagógus etika normáinak betartásáért és betartatásáért is.

• Helyes-e jogszabályban kötelezővé tenni az erkölcsi normák betartását?

József Attilával szólva: „Az én vezérem bensőmből vezérel…”. Elsők között alkottuk meg etikai kódexünket, de sosem kívántuk, hogy az abban foglaltak jogi értelemben kötelezőek legyenek valamennyi történelemtanár számára.

Ha az előző rendszerben ideológiailag kényes kérdésekről, például 1956-ról kellett szólni, kevés tanárnak volt bátorsága tényszerűen tanítani. Ilyenkor a kolléga gyakran elhallgatott vagy arra biztatta diákját: olvassa el otthon a könyvet vagy kérdezze meg a szüleit erről.

Szükség lehet ezután is hasonló tanári megoldásokra?

Lehet-e Trianont, a holokausztot, ’56-ot, a rendszerváltást vagy épp a magyarok származását tényszerűen, szakmailag hitelesen tanítani?
Vajon ad-e garanciákat erre ez a törvény? Ugye nem lehetnek itt ismét fortélyos félelmek?

A hiteles tanítás, a tanári autonómia, szakmai meggyőződésének megjeleníthetősége egy valódi pedagógusnak éppen annyira szükséges, mint a levegő. Ha nincs, megfulladunk.

A majd két évtizede megfogalmazott történelemtanári „etikai kódex” utolsó pontja: „A tanár mindig olyan világnézeti vagy politikai álláspontot képviseljen, amelyet igaznak tart. Semmilyen politikai nyomás vagy légkör nem kényszerítheti a tanárt arra, hogy lelkiismeretével, meggyőződésével ellentétes nyilatkozatokat tegyen.”

Ennek a rendszerváltás óta evidens értéknek a megőrzéséhez a döntéshozók akarata s megfelelő jogi garanciák szükségesek. Várjuk, elvárjuk ezek meghozatalát.

• Csöngettek!

• Hálózat a Tanszabadságért