| Diktatúrát idéz a Hoffmann-terv |
|
|
|
| TTE - TTE a médiában |
| 2011. november 16. szerda, 07:44 |
|
A nemrég megalakult, több neves szakemberből, pedagógiai szervezetből, szülőkből álló Hálózat a Tanszabadságért (HAT) mozgalom mindaddig „Fogadóórát” tart a helyszínen, amíg a törvényt vissza nem vonják. Mint Molnár Lajos, a HAT egyik alapítója elmondta, tudják, erre nincs sok esély, de ennek ellenére ki kell nyilvánítaniuk azt a véleményüket, hogy a most készülő jogszabály társadalmi, szakmai érdekegyeztetés nélkül készült, diktatórikus, gyermekellenes, alkalmazása pedig visszafordíthatatlan károkat okozhat a közoktatásban, így közvetve a társadalom egészében. Miközben a plenáris ülésen Hoffmann Rózsa arról beszélt többek között, hogy az új törvény megújulást, felemelkedést hoz, biztosítja az ország versenyképességét, rendezi a pedagógusok helyzetét és megakadályozza a társadalmi leszakadást, kint a novemberi hidegben, a parlamenti parkoló mellett felállított sátor előtt a HAT alapítói kétségbevonták ezeket a célkitűzéseket. Szerintük a törvény gyerek-, család-, pedagógusellenes, amely nem szolgálja sem a gyerekek egyéni boldogulását, sem a nemzet felemelkedését. Az erről szóló levelüket egyébként eljuttatták a parlamenti képviselőknek is. A nagyon lassan felmelegedő novemberi kedden, kissé vacogva sorolták a HAT-osok kifogásaikat a több tucat egybegyűltnek és a sajtó képviselőinek. Nádori Lídia, a Szülői Hálózat elnöke azt emelte ki, hogy a nagyszülei horthysta, a szülei rákosista, ő maga kádárista iskolába járt, és nem szeretné, ha a gyerekei most akármilyen-„ista” iskolába járnának. Az oktatás kialakítását szakemberekre kell bízni, nem szabad politikai ideológiák mentén kialakítani - mondta. Többen kifogásolták az államosítási szándékot, a tantervi központosítást, az ideológiai elköteleződést. Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke úgy fogalmazott, hogy a Hoffmann-terv után a ma saját autonóm programmal dolgozó, és azért jogilag is felelősségre vonható iskolák oktatásvégrehajtási intézményekké válnak. Mások az esélyegyenlőtlenség drámai növekedését prognosztizálták. Fábry Béla, a Magyar Pedagógiai Társaság alelnöke úgy fogalmazott, a törvényben leírtak megvalósítására nincs költségvetési fedezet. Nincsenek illúzióik, de mint Miklósi László, a Történelemtanárok Egylete elnöke lapunknak elmondta, azért kell tiltakozniuk, hogy tükörbe tudjanak nézni. Reméli, hogy a döntéshozók is elgondolkodnak ezen. Kapcsolódó cikkek Kapcsolódó cikkek |